második fejezet

sziasztok, bocsánat a késésért! a blogger itt szarakodott nekem már tök mérges voltam, aztán szólt a barátnőm hogy jó, úgyhogy rohantam, hogy felrakjam a sztorit:) eszméletlenül jól esik, hogy ennyien jártak a blogomon, és hogy mindenki szépeket és jókat mondott!!! ez nagyon nagyon jó érzéssel tölt el és wáá! egyébként fejezetek kábé hetente várhatóak. na akkor nem is rizsázok tovább, hanem gépelek és olvassatok! remélem a zene segít átérzékelni a hangulatot:) kommenteket természetesen kérek! csóóók xx

Második fejezet

este nyolc körül értünk le a Farm Street-i Irish Pubba.

A hely tipikus ír kocsmaként volt berendezve: füstös és sörszagú, ragacsos bőrüléses bárszékekkel és egy kisebb színpaddal a háttérben, ahol a nővérem és a zenekar tagjai épp beálltak.
Giulia szája vérvörös Chanel Vamp rúzzsal volt bekenve, a szemét erős festékkel hangsúlyozta, hajába pedig egy tűzpiros virágot tűzött – ezzel pedig a helységben ülő összes férfi tekintetét magára vonzotta.

   - Uno, duo, tre – szólt bele a mikrofonba sejtelmes hangján.

   - Kérsz valamit? - kérdezte apa a bárpult felé menve.

Borostája már kiütközőfélben volt, borzas haját pedig egy befőttesgumival fogta össze – és ráadásképp egy hawaii-inget viselt. Te jó ég!

   - Nem, kösz, megkeresem a többieket – hárítottam el.

Többiek alatt Jamie-t és Flossie-t értettem. Még délután, mikor anya bejelentette, hogy megnézzük Giulia „búcsúkoncertjét”, elhívtam őket – természetesen igent mondtak.

A klub nem volt túl nagy, és csak kisebb tömeg verődött össze, akik erős barnasört kortyolgatva néha harsányan felröhögtek. A bárszékeken ülve hamar meg is találtam a két keresett személyt.

Jamie vörös haja és a kockafején virító szeplők sokasága már messziről látszott. Flossie kicsit teltebb alkatú lány volt, pirospozsgás arccal és szőke, bongyor hajjal. Az aca úgy fénylett, mint egy cukormázzal bevont málnásmuffin.

   - Ciao, örülök, hogy eljöttetek! - üdvözöltem őket vidáman.

Megigazítottam a kontyomat és a szűk, fekete spagettipántos topomat és helyet foglaltam a Flossie melletti poros bárszéken.

   - Ajánlom a tesódnak ,hogy jó bulit csapjon! - emelte fel az ujjlenyomatoktól homályos ír sörtől habzó korsóját Jamie.

    - Mikor kezdenek? - kérdezte Flossie.

Rendeltem egy whiskey-t a hájas, szőrös képű csapostól, és míg kitöltötte a borostyánszínű italt egy koszos üvegpohárba, én a bárpult műmárvány vonalait vizslattam.

   - Elméletileg mihelyst vége a beállásnak – válaszoltam a kérdésre.

A barátnőm bólintott és az elrongyolódott szélű poháralátétével játszadozott. Eközben megkaptam az italomat.

   - Milyen zenét játszana? - érdeklődött Jamie. - Táncosat vagy inkább chill-t?

 - Nem tudom, olyan meghatározatlan. Van mindenféle számuk, de ma este szerintem pörgősebbeket fognak előadni.

   - Helyes, benne van a bugi a lábamban! - nevetett fe lJamie.

   - A mi? - néztem rá értetlenül.

Habár az Angliába érkezésünk óta eltelt egy évben szinte perfect megtanultam a nyelvet, azért néhány kifejezés még mindig nem teljesen világos.

 - Jaj de fog hiányozni ez a sok értetlenkedés, ha itt hagysz minket! - karolta át a vállamat Flossie. Pirítós, vattacukor, pacsuli és sörillata volt.

   - Nekem meg ti fogtok hiányozni! Örülök, hogy megismertelek benneteket, és én tényleg nagyon megkedveltem mindkettőtöket! - vallottam be mosolyogva.

Kicsit el is érzékenyültem, a horgolt kardigánom ujjával töröltem meg a szemem sarkát, ügyelve, hogy a nagy műgonddal felkent Night Butterfly fantázianevet viselő szemhéjtusomat el ne kenjem.

   - Majd később búslakodunk, de most partizzunk! - próbálta oldani a hangulatot Jamie.

Elmosolyodtam a poharammal egyetemben lekászálódtam a hosszú lábú bárszékről. A háttérben, a színpadról a nővérem rekedtes hangját hallottam: 

   - Buona notte, London! Ez az utolsó fellépésem nálatok, legalábbis egy darabig biztosan. Próbáljunk valami emlékezeteset kihozni a dologból, benne vagytok?

 A színpad előtt ácsorgó, kábé negyven-ötven ember tapsolt és bősz yes-eket kiabáltak.

Giulia bronzos arca ragyogott, kinyújtotta a nyelvét vérvörös ajkai között, miközben kislányosan illegette magát a mikrofonállvány előtt. Üvöltött róla, mennyire élvezi, hogy a középpontban lehet.

    - A nővéred nagy szexbomba! - füttyentett elismerően Jamie.

Mi hárman a közönség hátsó sorában álltunk, mert ha előrébb helyezkedtünk volna el, akkor Giuliát ismerve száz százalék, hogy felhívott volna a szálkás parkettájú színpadra valami olyasmi szöveggel, hogy "Íme a csodás kishúgom, Nena!" - amivel persze nincs is semmi baj, csupán annyi, hogy gyűlölök középpontban lenni, kiráz a hideg, ha ötnél több szempár szegeződik rám, idegesen húzogatom a ruhámat, a hajamat igazgatom zavaromban vagy pedig a körmömről rágom le a repedező lakkot.

   - A tesód igazi sztáralkat - csatlakozott Flossie is elismerően.

  - Ha valami populárisabb műfajban utazna, akkor szerintem befutna - értettem egyet, miközben kortyoltam a whiskey-ből. Az ital keserűen égette a torkomat és a gyomromba érve úgy éreztem, mintha belülről lángolnék - de legalább átmelegedtem.

   - Nem, pont jó, hogy ő nem akar slágereket gyártani - ellenkezett Jamie. - Az nem lenne hiteles. Az nem lenne Giulia Rosetti!
 Elmélyülten figyelte a színpadon beszélő nővérem bőr miniszoknyájából kilógó, bronzosítóval bekent karcsú lábait. A jobb térdén egy halvány, kis lila folt virított, amit még két éve egy családi vakáción szerzett. Riminiben nyaraltunk, és a tengerparton Giulia megbotlott és egy éles kavicsra esett, ami szétvágta a bőrt a térdén.

  - Az első egy saját szerzeményem, a címe Aspettami, ami azt jelenti angolul, hogy "várj meg". Aznap este írtam, amikor Londonba érkeztem. Remélem, tetszeni fog! - jelentette be ünnepélyesen a testvérem.

 Tapsoltunk, Jamie pedig szinte megbabonázva hallgatta az akusztikus gitár első pengéseit, figyelte, ahogy a nővérem behunyja műszempillától súlyos szemhéjait és ráhangolódik a dal lassú hangulatára.

    - Mintha azt mondtad volna, hogy pörgős számokat fog játszani - lökött oldalba nevetve Flossie.

 Elmosolyodtam, miközben a lágy melódiát dúdoltam.

      - Azt csak tippeltem - vallottam be.

Floss bólintott, majd ringatózni kezdett a zene ütemére.

      - Mmm, nagyon megnyugtató meg minden, bár mindössze annyit értek az egészből, hogy "amore mio" - kuncogta.

  Elnevettem magam. - Csak annyi a szöveg, hogy új ország, idegen hely, mi lesz velem, meg hogy szerelmem várj meg - magyaráztam.

 Az első angliai esténken írta, és a kétes érzéseinket próbálta bemutatni a dalban.

Jamie hozzám fordult, levette tekintetét Giulia hipnotizáló vérvörös ajkairól.

      - Csak olasz nyelvű számaik vannak? - kérdezte.

  - Nem, dehogyis, max három. A többit már a zenészek írták angolul, úgyhogy megnyugodhatsz!

  Mikor véget ért az első dal, tényleg sok gyorsabb, bulizósabb számmal folytatták a koncertet. Jópár feldolgozást is játszottak, például a Sweet Child O Mine-t, vagy a záró dalukat, a Baj van a részeg tenerésszelt, amit a közönség (főleg a kicsit piásabbak) kántálva énekeltek, közülük Jamie és Flossie különösen hangosan, nevetéstől dőlve.

 A koncert végén Giulia dívaként lépdelt le a színpadról, a szüleim rajongó tekintetének kereszttüzében.

  - Fantasztikus voltál, Giuli! - dícsérte apa büszkén, és rendelt neki egy gin-tonikot, a kedvenc koktélját.

    - Tényleg nagyon jó volt minden - motyogta Jamie zavartan, az italos poharát szorongatva. Az erek kéken dudorodtak a kézfején, és attól tartottam, hogy összeroppantja a vékony üveget.

     - Igyunk a csodálatos nővéremre! - emeltem fel a whiskey-met, és nevetve koccintottam a családdal és a két haverommal.

    - Reméljük tetszett a búcsúkoncertem! Találkozunk legközelebb, amikor majd remélhetőleg a National Gallery veszi meg anya képeit, én pedig már le leszek szerződve a SimplyRednél! - hajolt meg Giulia színpadiasan röhögve.

     - Úgy legyen! - mosolygott anya.