kilencedik fejezet

helló emberek. most viszonylag hamar jön a fejezet. nem tudom hogy mikor lesz a következő, mert most két hétig biztosan balatonon leszek, és nem hinném hogy túl gyakran kerülnék majd gépközelbe. na mindegy majd igyekszek feltölteni nem tudom hogy. hát remélem sikerült eltalálnom a hangulatot, igazából nem igazán tudtam hogy milyen zene illene ehhez a fejezethez... de azért remélem tetszik stb ja ezt már leírtam egyszer bocsi nem vagyok magamnál. ez is kicsit rövid lett mert  megint kétfelé szedtem a fejezetet hogy ne legyen annyira hosszú (és hogy legyen mit várni). most nagyobb szükségem van a kommentekre mint eddig bármikor. (a vége elég függő, mert a kövi fejezet egy visszagondolással kezdődik) xo

Kilencedik fejezet

 Olyan természetességgel támasztotta a hátát egy karónak, melyen csavaros szőlőinda futott fel, hogy szinte a kert részének tűnt. Haja kócosan meredezett, a szeme alatt karikák húzódtak, és a borostája is kiserkenőben volt. Kockás, laza ingén gyűrődések futottak, a farmerja oldalzsebére pedig valami fekete koszfolt ragadt.

   - Szia...Geremia - hebegtem.

Szinta betegesen túrtam fel a hajam az  ujjammal, és igyekeztem olyan irányba fordítani a fejem, ahol az orrom nem tűnt annyira szétterülőnek. - Nem is tudtam, hogy itt vagy.

   - Én se tudtam, hogy te itt vagy. Nem is láttam senkit, csak szőrös nagybácsikat, akik befogtak a székek pakolásába - vakarta meg a szemöldökét.

 A keze erős volt és férfias, izmos de nem olyan kigyúrt. Megborzongtam és összefontam a karomat a mellkasom előtt. Hirtelen mindent úgy láttam, mintha nem a saját, hanem egy kívülálló szemével figyelném magunkat.

   - Úgy látom a családom minden vendéget melóztat - jegyeztem meg, és gondolatban gratuláltam önmagamnak, hogy egyáltalán meg bírtam szólalni

 Geremia elmosolyodott és kicsit kivillantotta a fogait.

    - Áh, én bírtam! Stefano bácsikád hatalmas forma, minden helyrepakolt szék után rám tukmált egy felest - röhögte.

   - Az az ember rejtett alkoholista - nevettem fel. - Carla meg Paola titkos piakészletet találtak a szekrényében.

  Meglepetten felröhögött. - Azta, én is kérek!

Mosolyogtam és lejjebb húzkodtam a miniszoknyámat, természetesen Geremia tekintete egyből a combomra szegeződött, amitől egyre jobban zavarba jöttem és teljesen elpirultam.

 Egy recés szőlőlevél erezetét kezdtem el vizsgálni, amikor megköszörülte a cigarettától karcos torkát. Rám emelte a tekintetét, és mikor a szemébe néztem, automatikusan megkapaszkodtam a szőlőágban. Jégszürke pupillájába egy kis nefelejcskék árnyalat vegyült, és olyan érzésem támadt, mintha belelátna a lelkem mélyébe. 

  Annyira sablonosnak és közhelyesnek éreztem az egész szituációt, hogy muszáj voltam mondani valamit - de mielőtt megszólalhattam volna, ő kezdett el a rekedtes hangján beszélni.

   - Látom Nena, olyan menő angol díva lett belőled, hogy a magamfajta lepukkant alakokat már meg se öleled - a hangja gunyorosan csengett, de gyűrött arcán egy kósza mosoly játszott.

  Zavartan közelebb léptem.

   - Nem, dehogyis. Sajnálom, én csak tökre... meg vagyok... nem is tudom... - motyogtam.

   - Hát nem mondom, bennem is valami ilyesmi van - bólogatott megértően. - Szinte el se hiszem, hogy megint 3D-ben látlak!

 Elnevettem magam, de közben valamiért sírni lett volna kedvem, és éreztem, hogy a torkom furán szorulni kezd, és feszül az arcom, úgyhogy gyorsan vidámabb dolgokra gondoltam (éppenséggel kajára, mert az terelte el a figyelmem).

 Megadóan kitártam a karjaimat, ő pedig egyszerű mozdulattal magához húzott és megölelt. 

Éreztem a szívének minden egyes dobbanását, és hallottam, ahogy beleszippant a hajamba. Elmosolyodtam és magamhoz szorítottam. Belefúrtam a fejem a vállába, miközben magamba szívtam a füstös cigaretta-illatot, a pamuting öblítőjének és a dezodorjának aromáját, ami halvány grappa-szaggal és valami megnyugtató, csak rá jellemző illattal párosult.

  Szinte el sem hittem, hogy ő az... annyira hihetetlenül hiányzott, csak most tűnt fel igazán. Nem akartam kinyitni a szemem, mert tudtam, hogy akkor egész biztosan kifolytak volna a könnyeim, amiket a szemhéjam alatt visszatartottam.

 Egy szellőtől a szőlőlevelek zizegni kezdtek körülöttünk és a hajam is összeborzolódott, de most valahogy nem érdekelt, nem akartam helyreigazítani, mert az azt jelentette volna, hogy el kell engednem Geremiát.

 Éreztem a kezeit a derekam körül, és ez annyira megnyugtatott, hogy komolyan átfutott az agyamon, hogy bárcsak örökre így maradhatnék, amíg meg nem halok. Aztán az a gondolat is beékelődött a többi képzelgés közé, hogy talán... vagy inkább biztosan... de már nem csak barátságot érzek iránta.

  Nem tudom, mennyi időt töltöttünk így, egymást ölelve, de amikor elengedett, úgy éreztem, kicsit elzsibbadt a nyakam - viszont egyáltalán nem bántam.

 Mosolyogva a vállára tekintettem, ahová előbb a fejemet helyeztem, és meglepetten láttam, hogy a piros kockás ingére rákenődött a fekete folyós szemhéjtusom. Sietősen megtöröltem a szemem, és csak az ujjamra tapadt könnycseppekből jöttem rá, hogy mégse sikerült visszatartanom a könnyeimet.

 Basszus. Egy zsepi után tapogattam a szoknyámat, de természetesen nem volt nálam. Eszméletlenül zavarba jöttem, és volt egy olyan megérzésem, hogy nem nézek ki valami bombázónak elfolyt szemfestékkel meg könnyektől maszatos arccal (és egész biztos voltam benne, hogy az orrom is kipirosodott... hol egy tégla, hadd csapjam fejbe magam).

 Geremia aggódva figyelt : - Minden rendben?

   - Ih-igeen - törölgettem a szememet. Elmosolyodott és előkotort egy gyűrött, füstszagú zsebkendőt a farmeréből, majd átnyújtotta.

   - Na, miattam aztán tényleg nem kell picsogni, egyáltalán nem éri meg! - simított végig a hátamon.

 Elcsukló hanggal felnevettem, és kifújtam az orromat. - Jaj, Geremia... nem is tudod, mennyire... hogy nagyon hiányoztál, és én csak ezért... - motyogtam.

 Minek fog most gondolni? Minek kell ilyen gyerekesen viselkednem? - ostoroztam magam.

   - Nyugi, Nena, nyugodj meg, minden rendben van, semmi gond nincsen, itthon vagy, mindenki itt van, semmi probléma - nyugtatgatott rekedtes hangján.

   - Tudom, és egy komplett idiótának érzem most magam, és a sminkem is tropára ment, hogy a hajamról már ne is beszéljünk...!  - sóhajtottam lemondóan.

 A száz méterre tőlünk álldogáló rokonaim ricsaját hallgattam, valamelyik férfi (valószínűleg apa fivéreinek egyike) épp egy hangosat káromkodott, amire hangosan felnevettek. Az ételektől fűszerszagot hozott a szél, a mellettünk álló lugasról pedig éretlen, apró, zöld szőlőszemek fanyar illatát.

   - Szerintem a hajad tökéletes a maga szénaboglya-nemében - bókolt gúnyosan, de valahogy mégis szeretetteljesen. - A sminked pedig... hát... - tekintett rám szemtelen vigyorral - ... nos, idén úgyis az alternatív, művészi extrémség a divat... de Lady Gagának is biztos bejönne!

 Nevetve oldalba löktem, miközben a tenyeremet az arcom elé kaptam.

   - Ennyire szörnyű?

Csak vigyorgott. 

   - Tehát igen - állapítottam meg fancsali mosollyal. - Ráadásul sötét van és még így is látszik - böktem a sötétcián égbolton ülő halovány holdra.

   - Az a baj veled, Nena, hogy túl sokat pörgeted az agyad a kinézeteden! Többet kellene a belső értékekre gondolni, mint a külsőkre - oktatott ki nevetve.

   - Ó, persze, hogy aztán majd a magadfajta fiúk a "csúnya" szó összes szinonímájával illessenek - forgattam a szemem.

   - Mert persze ha meglát valaki egyből a "csúnya" szó jut eszébe, ha rád néz - ráncolta a szemöldökét. Szerintem Geremiának pont jó a szemöldöke. Se nem túl szerteágazó, mint a nagyapámnak, de nem is olyan szépen ápolt, gyantázott, mint a homokosoknak vagy a férfimodelleknek. - Egyébként meg.. a magamfajta fúk?

   - Igen.

   - Miért, milyenek a magamfajta fiúk? - kérdezte őszinte kíváncsisággal.

Beletúrtam a hajamba.

   - Nem is tudom... mindenre olyan gunyorosan tekintenek, mindenre van valami megjegyzésük, sosincsenek igazán megelégedve.

 Láthatólag kicsit sértődötten felhúzta az orrát.

    - Te komolyan ilyennek ismertél meg? - tette fel. - Szerinted én nem tudok elégedett lenni? Sose láttál még boldognak?

 A hangja értetlennek és meglepettnek hangzott, szürkéskék szemei pedig elkomolyodtak. Látszott, hogy nem esett jól neki, amit a "maga fajta fiúkról" mondtam. Bűntudatosan néztem a szemébe. Ismertem már annyira, hogy tudom, nagyon könnyen felveszi ezeket az egyébként nem rosszindulatú megjegyzéseket.

 Visszagondoltam a tavalyra, amikor igazán egymásra találtunk...